Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Zakopáné 2011

 

Zakopane

( Gasztronómiai kalandozásunk és túráink a Magas Tátrában)


 


 

2011-08-20 Szombat


 

Korán, 5 órakor indultunk Zakopanéba. Csak a kötelező pihenőket tartottuk be, és 10 órakor érkeztünk a szlovákiai Donovaly-ba, a síközpontba. Itt megálltunk fél órára.12 óra 30 perckor érkeztünk a Lengyel határhoz, ahol megálltunk a Chocholow falucskában. Ez a falu arról nevezetes, hogy itt maradtak meg a gorál faházak a legnagyobb számban és a legjobb állapotban (a gorálokat legjobban hegyi pásztoroknak lehetne fordítani, de egyben egy kultúrát is jelent). Végigjárva a falut, tényleg szebbnél szebb faházakban lehet gyönyörködni. Utólag Marcitól tudtuk meg, hogy miért olyan világosak a faházak Zakopánéban és a környékben. A feleségek kötelessége, hogy évenként egyszer vagy kétszer végigkeféljék körbe a házat. Fél háromra értünk Zakopánéba, elfoglaltuk a szállásunkat és három órakor elindultunk egy „ könnyű” , négy órás túrára a Nosal hegyre. Az idő gyönyörű, napsütéses. Negyed nyolcra értünk vissza a szállásunkra. A szállásunk egy kétemeletes rönkházban van, fürdőszobás szobákban. Az első vacsora igen gazdag volt,majdnem rosszul lettem, annyit ettem. Holnap jobban kell vigyázni a pacsival, mert felhízok, mire hazamegyünk. A vacsora:

Zöldég és , csirkemell aszpikban, zöldségleves,párolt káposzta , krumpli,rántott hús és sütemény.


 

2011-08-21 Vasárnap


 

Ma fél nyolckor reggeliztünk. A reggeli is gazdag. Sajt,vaj,müzli,joghurt,virsli,süti stb. Elindultunk az idegenvezetővel, Csomor Mártonnal megnézni Zakopánét. Siklóval felmentünk az 1122 méter magas Gubalowkára,ahonnan gyönyörű kilátás nyílt Zakopánéra, és a környező hegyekre. Gorálok( guráloknak ejtük) lakják ezt a vidéket, akik szeretik a Magyarokat. A városban még megnéztünk egy régi fatemplomot, ahol éppen mise volt sok hívővel és megnéztük a régi temetőt, ahol sok híres ember volt eltemetve.12 óra körül busszal kimentünk a Chocholowska völgybe. Mindenki elgyalogolt a menedékházig és vissza. Voltak akik továbbgyalogoltak és megmásztak egy 1500 méteres magaslatot. Az idő ma is ragyogó. A vacsi megint gazdag. Rántott sajt áfonya lekvárral, tarhonyaleves,sült csirkecomb,krumpli,tormasaláta,barackos süti. Ezek után holnap még többet kell mozogni.


 

2011-08-22 Hétfő


 

Fél nyolckor reggeliztünk,a szokásos minden jó mellé ma meleg ételként tojásrántottát is kaptunk. Nyolc órakor indultunk busszal a Koscielisko völgybe. Út közben megálltunk megnézni a Jaszczurówka /Jézus Szíve / fatemplomot, amely egy hihetetlenül szép Zakopanei stílusú faépítészeti remekmű, az oltártól a lámpákig, sok ezernyi bonyolult fafaragással. A völgyet ragyogó időben jártuk végig a menedékházig. Fél tizenkettőre felértünk. Végig a koscieliski patak kísért bennünket.

A menedékháznál haraptunk egy keveset, és páran „felszaladtun”k a Smreczynski Staw tóhoz. A többiek visszaindultak. Beértük őket, és négy órakor közkívánatra bementünk Zakopánéba, egy kötetlen városnézésre. Vásárolt mindenki rendesen,főleg ajándékokat,sajtot(tehén,kecske,birka),birkapárnákat az unokáknak és hűtő mágnest. Hét órakor ismét pazar lakomát kaptunk. Csirkehúsos tésztasaláta, kapros karfiolleves,tejszínes húsgombóc,zöldséges rizs és mascarpone sajttal töltött süti. Majd otthon fogyózunk.


 

2011-08-23 Kedd


 

Ma fél tízre volt jegyünk, amit a házigazda elővételbe megvett, a Kuznicéból induló felvonóra. Szerencse, mert amikor odaértünk, hosszú sor állt a pénztár előtt. A felvonó 1025 méterről vitt fel bennünket a Kasprowy Wierch csúcsra(1987méter).Onnan a csoport egy része benevezett a kemény túrára, a másik része retúr jeggyel fél 11-kor visszament Kuznicéba. Az első csúcs a Swinica(2301méter). Itt már nehéz, láncos szakaszokon is kellett kapaszkodni. Nagyon sok turista volt a hegyen, és az idő gyönyörű. Azt terveztük, hogy átmegyünk a Zawratra is, de amikor ereszkedtünk lefelé úgy döntöttünk, hogy lemegyünk a kék jelzésen, és megkerülve a legnagyobb Czarny Staw Gasienicowy tavat visszagyalogolunk Kuznicébe., mert nagy felhők gyülekeztek. A felhők közt ereszkedtünk alá, nagyon nehéz láncos szakaszon, összekeveredve a fel és le igyekvő turistákkal. A nagy ködben(felhőben) még szerencse hogy nem láttuk a 200 méteres szakadékot, ami fölött egyensúlyoztunk. Ahogy leértünk, ránk szakadt az ég. A tó mentén, a menedékházig egyfolytában esett., még jeget is kaptunk. Nyolc órára értünk haza. A vacsi mindenkinek jól esett, mert egész nap nem ettünk, el voltunk foglalva a túléléssel. A vacsi:paradicsomsaláta pirítóssal,tej leves kolbásszal és főtt tojással,töltött káposzta gombamártással és főtt krumplival,szilvás lepény.


 

2011-08-24 Szerda


 

Ma korán keltünk, mert Krakkóba készültünk. Fél nyolckor már a buszon voltunk.Krakkó kb 2 órás út. Az idegenvezetőnk, Marci velünk jött. Krakkóban várt ránk egy lengyel idegenvezető is, Marci már olyan gyakorlott volt, hogy neki alig kellett besegíteni. Együtt megnéztük a Wawelt. A székesegyházat, a Zsigmond tornyot,a kápolnákat, a székesegyház altemplomában megnéztük a híres emberek szarkofágait. A főtér felé vezető úton megnéztük a ferencesek templomát, a Jagello egyetemet, és a főtéren a Mária templomot, ahol óránként a híres „hajnal” trombita harsan fel. A hatalmas téren még megnéztük a Posztó csarnokot, ahol ma szuvenír árusok tevékenykednek. Fél négykor indultunk a Visztula partjától a wieliczkai sóbányába. A bányában két órát töltöttünk egy szakképzett szlovák idegenvezetővel és Marcival, aki mindent tudott. Fél tízre értünk haza, gyorsan vacsi:paradicsomos hal,paradicsomos leves sok tésztával,kaporral,sertés tokány tejfölösen,főtt krumplival,savanyúval és görögdinnye.


 

2011-08-25 Csütörtök


 

Ma a szokásos időben indultunk, nyolc órakor a busszal. Gyalog Kuznicéból, a felvonótól kezdtük meg a túrát a Giewontra. Nagyon sok turista indult ugyanerre a túrára. A szintkülönbség nagy, 1025-méterről 1895-re.Az idő ragyogó, egy kicsit meleg is ehhez a túrához. A keresztig az utolsó meredek szakaszt láncok segítségével másztuk meg. Délben a csúcson voltunk. A piros jelzésen jöttünk az első településig, útközben még megnéztünk egy szép vízesést (Siklawica), a lefelé vezető út nehezebb volt mint a felkapaszkodás, a nagy kövek miatt. Ma korábban értünk haza kb öt órára, szerencsére, mert mire hazaértünk zuhogott az eső. Csak zápor volt, estére megint kitisztult az idő. A vacsi: sajttal szalonnával pirított gombafej,ananászos sült karaj,krumplival,káposztasalátával, és fagyi.


 

2011-08-26 Péntek


 

A szokásos időpontban nyolc órakor indultunk egy dunajeci tutajozásra. Előtte megálltunk Debno-ban. Nevezetessége a kb 1500 körül épült fa templom, amely rajta van az UNESCO világörökség listáján. Fő nevezetessége a belső falakon található 72 festmény. A tutajozás nagyon olajozottan ment, minden tutajban két népies viseletbe öltözött ember vezette a tutajt. Az egyik sokat mesélt, de sajnos mi egy szót sem értettünk belőle, de a lengyel utasok jól szórakoztak. Gyönyörű vidéken haladtunk keresztül, az út két és fél órás volt. Délután egy órakor kikötöttünk, és busszal továbbindultunk megnézni a nedeci várat, egy víztározó mellett. Be nem mentünk, csak kívülről. Az idő rendkívül meleg,napsütéses. Hazaindultunk és négy óra körül hazaértünk. A csoport egyik része még bement busszal Zakopánéba, a másik otthon maradt, és pihent a következő túrára. A vacsi: árpakásával töltött hurka,krumpli leves valamilyen húsocskákkal,tejfölösen, zöldségesen,töltött tészta, túróval és darált hússal pirított hagymával, és kalács.


 

2011-08-27 Szombat


 

Ismét nyolc órakor indultunk a Morskie Oko tóhoz. Kilenc kilométer aszfalt úton, de a tó gyönyörű. Erős szél fújt. A csoport egyik része felgyalogolt a felső tóig, a másik része a tó mellett maradt,és élvezte a természet csodáját a hegyekkel övezett mély és kristálytiszta tavat. Néhányan elindultak egy hosszú túrára. Nagyon sokan voltunk a tó körül. Szombat lévén a fél Lengyelország erre a tóra volt kíváncsi. Négy órára értünk vissza a parkolóba. Délután volt még egy kis közös sörözés, az utolsó vacsi pedig ünnepi: sárgadinnye pármai sonkával,gombakrém leves,marhasült szilvával,tört krumpli,valami nagyon finom saláta(hagyma, káposzta,mandula),és gyümölcs kehely ananásszal.


 

2011-08-29 Vasárnap


 

Reggel nyolc órakor indultunk haza, útközben megálltunk két órára, és Szlovákiában megnéztük az Árva várat, este hat órára voltunk Dunaújvárosban. És a vacsi???????

Lejegyezte: Gazics Györgyné

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.