Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Dunán-innen Dunán-túl 2010

 

Átkelni a Dunán

A Pentele Természetjáró Egyesület immár negyedik alkalommal rendezte meg 2010. március 6-án a Dunán innen-Dunán túl teljesítménytúrát a 10, 20/A, 20/B és 50 km-es távokon. Az 50 km-es táv érdekessége, hogy rajt és a cél között ott kanyarog a Duna.

Dunaújvárosból a Városháza térről 7, 8, és 9 órakor ingyenes buszokkal szállították ki a résztvevőket a Kulcs határában lévő Vízi fogadói rajthoz. A reggeli hideg ellenére 182 fő nevezett a különböző távokra, az ország különböző részéről (Budapest, Vasvár, Veszprém, Baja, Várpalota, Szeged, Nyúl, Székesfehérvár, Százhalombatta, és persze a környező településekről). Nem csalódott, aki a túra mellett döntött ezen a kissé hideg, de gyönyörű napsütéses tavaszi napon. A Szentmihályi erdő és a Rácalmási Nagy sziget hóvirággal borított erdeje páratlan látványt nyújtott mindenkinek. A leghosszabb távot teljesítők a Dunaújvárosi magas partról csodálhatták meg az Alföld nyújtotta csodálatos panorámát, illetve a tereplépcső sétányai mellett lévő acélszobrokat. Az út innen a Duna parton halad tovább, a Pentele híd irányába, ami már messziről felhívja magára a figyelmet. A hatalmas monumentális építmény alatt áthaladva, majd ismét felkapaszkodva a magas partra, gyalog átkelve a hídon a résztvevők Dunavecse határába értek. Ezt a csodálatos építményt javaslom mindenkinek gyalogosan megtekinteni, hiszen egészen más élményben van része annak, mint aki autóval kel át rajta. A hídtól a gáton a kisváros központja felé, a Petőfi emlékhelyeket érintve, a Platán tér hatalmas fáit megcsodálva érték el a Speciális iskolában kialakított célhoz.

A szervezők mindent megtettek annak érdekében, hogy a résztvevők kellemes élményekkel gazdagodva térjenek haza. Az állomásokon meleg teával kínálták az áthaladókat a célba érkezőket házi készítésű kolbászzsíros és házi májkrémes kenyér várta. Köszönet a lebonyolításban résztvevő segítőknek, a támogatóknak és az állomásoknak helyet adó intézményeknek. És köszönet a túrázóknak, hogy részvételükkel megtisztelték a szervezőket.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.